Körmölés és birkanyírás tette izgalmassá a juhászverseny programját

Körmölés és birkanyírás tette izgalmassá a juhászverseny programját

Megkörmölték, majd meg is nyírták a juhokat, készült a finom birkapörkölt, titkos receptekből és kiderült, hogy a cigája fajtát már nem keresi a piac. A merinói hódít. Aki nem tudta, azt is megtudhatta, hogy milyen is az igazi pásztoróra. Mindezt a ma délelőtt megnyitott XXXIV. Szent György-napi juhászversenyen. – Ilyen gyorsan nem láttam még hanyatt fektetni senki – ámult el hangosan az egyik érdeklődő, amikor a juhászversenyen egy erre kialakított
Rétvári: szükség van az ápolók szakértelmére, emberségére és tapasztalatára

Rétvári: szükség van az ápolók szakértelmére, emberségére és tapasztalatára

A béremelésekkel, a különböző ápolói ösztöndíjrendszerekkel és a munkakörülmények javításával kívánja a kormány megbecsülni az ápolók munkáját - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ápolók nemzetközi napja alkalmából szombaton Budapesten újságíróknak.
Kövér László jövőkép kialakítására, stratégiakidolgozásra és személyre szabottabb kormányzásra számít

Kövér László személyre szabottabb kormányzásra számít

Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet - mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyűlés újonnan választott elnöke. 
Egy új magyar startup online piactéren segíti a diákok alkalmi munkavállalását

Egy új magyar startup online piactéren segíti a diákok alkalmi munkavállalását

Egy új magyar startup, a Click for Work online piacteret működtet, ahol a megrendelők által feltöltött, szakértelmet nem igénylő, gyorsan elvégezhető, alkalmi munkákra jelentkezhetnek a 16. életévüket betöltött diákok - közölte a cég az MTI-vel.
Modern Egészségház, stabil iskola, útfelújítás – íme a székkutasi aktualitások

Elkészült a teljes országot lefedő jégkár-elhárító rendszer

A jó hírt Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke jelentette be portálunknak, aki emellett az öntözés kérdéséről is szót ejtett, hiszen az aszály - ami jelenleg is uralja a Dél- Alföldet - a másik olyan időjárási anomália, mellyel a gazdáknak meg kell küzdenie. 
Hódmező habja – napi netszemle 1

Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhely emberes dzsumbuja, Petra napsütötte mosolya, a magyar tenger csodái, a nemzeti Európa élethalálharca. Szombati koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.